Kreatív szakkör


Idősebb felnőtt korosztály bevonásával. Játékok, ajándéktárgyak készítése. Újrahasznosítás ösztönzése. Célunk, hogy a 60 év felettiek megszervezzék saját közösségeiket, maguk mondják meg, mire van szükségük, és megmutassák, hogy tudásukkal, tapasztalatukkal, energiájukkal tudják segíteni egymást, a fiatalokat– az egész lakóközösséget. Kiemelkedő jelentőségű szükséglet a korosztály biztonságérzetének megerősítése, fejlesztése annak érdekében, hogy kiegyensúlyozott és minőségi életet élhessenek az idősek, és kedvük legyen a közösségi ügyekbe bekapcsolódni, kezdeményezővé és tevékennyé válni. A szakmai és egyéb támasz mellett ennek biztos eszköze éppen a korosztályi kapcsolatok megerősítése és a hálózatban való működés lehet. Az információgyűjtés, illetve a helyzetfelmérés esetében a legtöbb civil/nonprofit szervezet könnyebb helyzetben van, mint egy közösségfejlesztő személy. Egyszerűbb helyzetét indokolja, hogy tagjaink –tudásai, kompetenciái, készségei összeadódnak, ebből következően erőforrásai megsokszorozódnak. Szintén előnyként jelentkezik, hogy a civil/nonprofit szervezetek vannak legközelebb a helyi közösség szükségleteihez, ezáltal az információgyűjtés és helyzetfelmérés időszaka lerövidül, és a szükségletekre való reagálás, az akció gyorsabban megvalósulhat. Helyi erőforrásaink bővebbek, mint az egyes közösségfejlesztő személyé, így az akciók tekintetében a költség/ráfordítás arány kedvezőbb lesz, és több egyént tudnak elérni a célcsoportból. Projektazonosító: EFOP-1.3.5-16-2016-00385

Bejegyzések

FELHÍVÁS KREATÍV SZAKKÖR 2018. I. FÉLÉV

2018. I. félévében is tartunk Kreatív szakkör programokat, melyekre várjuk az idősebb és a fiatalabb résztvevőket, segítőket.

Tovább

Kreatív szakkör 2017.04.22.

Tovább

Kreatív szakkör 2017.01.29.:

Tovább

Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével a Hajdúszováti Hagyományőrző Turisztikai Egyesületnél
EFOP-1.3.5-16-2016-00385

Széchenyi 2020 ESZA információs blokk